资讯
Jobban kezdte a magyar csapat a második harmadot, enyhe fölényben is játszottunk. Aztán, amikor jött a harmadik német ...
A magyar kormány meghatározónak tekinti a Romániai Magyar Demokrata Szövetség álláspontját, nemzetpolitikai kérdésekben az erdélyi magyarság érdeke az iránymutató – írta közösségi oldalán a minisztere ...
A ragadós száj- és körömfájás miatt korlátozott területeken kívüli térségben már engedélyezi a fogékony állatokat bemutató ...
A hatóságok riasztást adtak ki és figyelmeztették az embereket a lehetséges veszélyre valamint utasítást is kiadtak: csukják ...
Novák Irán a megnyitón, a Virágzó népművészet alkotóművészeti pályázat kapcsán arról beszélt, hogy az azt megálmodók több ...
A nap hátralévő részében napos, gomolyfelhős idő várható, de északkeleten helyenként zárt lehet a felhőtakaró, ebből néhol ...
53 éve föld körül keringő űrszonda ér földet a Földön a mai nap folyamán. Az kijelenthető, hogy nagy veszélye is lehet az űrszondának, hiszen óriási sebességgel repül a föld felé, akár 240 km/h-s sebe ...
A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: az Egyesült Államok elnöke és az amerikai kormányzat sikeres közvetítése nyomán teljes körű tűzszünet jött létre.
– Tényleg összejátszana az ukrán titkosszolgálat és a Tisza Párt? – tette fel a kérdést közösségi oldalára feltöltött ...
Az elmúlt időszakban több tanulmány is készült Ukrajna kritikus egészségügyi és járványhelyzetéről. A közegészségügyi szakemberek és a tudósok, kutatók többek között arra figyelmeztettek, hogy a gyors ...
The Ukrainian intelligence service’s accusations of Hungarian espionage are driven by war propaganda and political motives, ...
A jeles nap alkalmából mintegy 1700 mentődolgozó kapott elismerést, közülük kétszázan az Országházban kapták meg.
一些您可能无法访问的结果已被隐去。
显示无法访问的结果